Tíz kerek esztendővel ezelőtt egy kétgyerkőcös fiatal kollégám ajánlotta Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé című mesekönyvét a következő szavakkal: „Ez a mesekönyv kiváló gyógymód a testvérféltékenység kezelésére.” A „Hiszem, ha tapasztalom” elvét alkalmazva beszereztem, s a legkritikusabb közönség (a gyerekek) előtt teszteltem.

A történet kellemesen egyszerű: Manófalvi Manó (Manócska) egy édes tökházikóban éldegél Mazsolával, a kismalaccal és az árvacsalánbokorban talált pöttyös tengerimalackával, Tádéval. Hétköznapjaik bemutatásán keresztül kaphat leckét szülőségből Anya és Apa, testvérségből a gyerkőc. Ahányszor elolvastam, mindig megdöbbentem Manócska szuper módszerein, s azon, ahogyan a szerző, Bálint Ágnes rátapintott a legkényesebb problémákra, s egyszerű és hatékony megoldási módokat is adott – mindezt egy szórakoztató történetbe bújtatva. Amikor előkerült egy történet, ámultam és nevettem én is és a gyerekek is.
Nem véletlenül lett Manócska a példaképem. Minden kisgyermekes anyukának kötelezővé tenném a mese újraolvasását… mert Manócska bölcs, türelmes, finoman következetes és gyönyörűen fogalmaz!

Ha testvérrel nőttél fel – akárhol is foglaltál helyet a testvérsorrendben – csodás emlékeket idéznek fel benned Mazsola és Tádé örömei, gondjai. Miért a kicsinek kedveznek többet a felnőttek? Miért kell a nagyobbnak többet segítenie? S ha nagyobb, miért nem kap több csokit?
Ha szülő vagy (esetleg készülsz a szerepre), akkor KIHAGYHATATLAN ALAPMŰ! Miért kell az egyiknek az, amivel a másik játszik? Hogyan kell ügyesen rávenni a gyereket, hogy ne a büntetéstől való félelem miatt cselekedjen jót, hanem benső meggyőződés miatt?  


Íme egy nagyon-nagyon fontos téma:
Kinek a répája nagyobb?
Meserészlet kedvcsalogatónak

"Manócska kiválasztott két szép répát, és odaadta Mazsolának meg Tádénak. Azok megköszönték és elvonultak az ökörfarkkóróhoz sárgarépát enni. Közben Mazsolának az a benyomása támadt, hogy Tádé répája egy gondolattal nagyobb az övénél. El is kérte tőle, összehasonlítás végett. Megdöbbenve látta, hogy az övé rövidebb.
- Manócska! – fordult vissza azonnal fájdalmas képpel.
- Az én répám rövidebb!
- Amennyivel rövidebb, annyival vastagabb! – mondta Manócska, aki ismerte Mazsolát, és nagyon vigyázott arra, hogy igazságos legyen. – Ha a szemednek nem hiszel, menj be és mérd le a répákat a mérlegen. Akkor meggyőződhetsz róla, hogy mindkét répa ugyanannyit nyom.
Mazsola sajnálta holmi méricskélésre pocsékolni az időt. Különben is, ha Manócska azt mondta, hogy a két répa súlyra egyforma, akkor az úgy is van. Manócska még sohasem csapta be Mazsolát.
Letelepedtek az ökörfarkkóró tövében. Mazsola – biztos, ami biztos – mégis rábeszélte Tádét, hogy cseréljenek répát. A kis tengerimalac ellenkezés nélkül adta át némileg hosszabb sárgarépáját a némileg vastagabbért. Ezek után Mazsolának az a kellemes érzése támadt, hogy ő jár jobban.
A hosszabb répát ugyanis tovább lehet rágicsálni, mint a vastagabb, de rövidebb répát.
Érdekes módon mégis az ő sárgarépája fogyott el előbb. Valószínűleg azért, mert Mazsola mohón, habzsolva szokott enni, Tádé pedig lassan, majszolgatva.
- Neked még van? – rökönyödött meg Mazsola, miután lenyelte az utolsó falatot.
- Van! – felelte Tádé szelíd derűvel. Jó nagy darab volt még a répájából. Jóízűen rágicsálta, Mazsola meg csak nézte, nézte a kisemmizettek irigységével. Olyan érzése támadt, mintha ő nem is evett volna sárgarépát. Mintha egyáltalán nem is kapott volna. Ez az érzés annyira fájdalmas volt, hogy hirtelen teliszaladt a szeme könnyel. Felsírt, olyan szívet tépően, hogy Manócska Varjú bácsival együtt aggódva szaladt oda hozzá.
- Mi baj, Mazsola? – kérdezte Manócska, őszinte aggodalommal.
- Nincs sárgarépám! – zokogott Mazsola. Neki meg még van!"

(Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé, Sárgarépa Honlap Kiadó, Bp., 2002. részlet)